Van egy gyakori hiba, ami sokakat távol tart a céljaik elérésétől. Ha úgy tetszik, egy csapda, amelybe még az okos emberek is gyakran belesétálnak, anélkül, hogy tudnának róla. Hogy miről van szó: fontos különbség van a tevékenykedés és a célirányos cselekvés között. Talán hasonlónak tűnik a két dolog, de az eredmény szempontjából nézve távolról sem egyformák.
A tevékenykedés azt jelenti, hogy elfoglalod magad egy feladattal – de ez a feladat valójában nem hoz kézzel fogható eredményt. A cselekvés viszont olyan viselkedésforma, amelynek segítségével konkrét eredményt tudsz felmutatni.
Íme, néhány példa:
Ha egész délután témát keresgélek a következő blogomhoz, az önmagában csak tevékenykedés. Ha fogom magam és megírok egy bejegyzést és ki is teszem az oldalra, az cselekvés.
Ha egészségesebb étrendről álmodozom és elolvasok néhány cikket vagy könyvet a témában, az tevékenykedés. Ha ebédre pörkölt és nokedli helyett natúr csirkemellet eszem salátával, az cselekvés.
Ha lemegyek az edzőterembe és elkérem a személyi edző telefonszámát, az tevékenykedés. Ha felugrom a futógépre és lenyomok 5 kilométert, az cselekvés.
Gondolom, nem kell tovább magyarázni. És persze, igazad van, ha azt mondod, hogy olykor a tevékenykedés nem időpazarlás, mert felkészülésnek hívják. A vizsgára tanulni kell. De! Ismerek olyanokat, akik parttalanul tevékenykednek és azzal áltatják magukat, hogy ha elolvasnak még egy könyvet, megszereznek még egy papírt, (sok-sok ha), akkor majd belevágnak a megálmodott új életükbe. Aztán ha egy évvel később megkérdezed őket, még mindig csak sorolják, hogy mi mindent megtettek már… Csak éppen sosem cselekszenek. És ilyenkor válik a tevékenykedés kifogássá.
Ha a tevékenykedés nem vezet eredményre, miért csapjuk be olykor még magunkat is?
Mert azzal áltathatjuk magunkat, hogy dolgoztunk a célunkért. Úgy, hogy közben elkerülhettük a kudarcot, a kritikát vagy azokat a pillanatokat, amikor valódi bátorságra és konkrét lépésekre lett volna szükség. Íme, a titok: a tevékenykedés biztonságos. A cselekvés kockázatos. Sokan vannak, akik mesterfokra fejlesztették a buzgólkodást. De egy pillanatra sem vállalták a rizikót: bármit megtettek azért, hogy elkerüljék a kudarcot. És közben nem jutott eszükbe, hogy egyúttal az igazi siker lehetőségét is elkerülték…
Igen, szeretnénk, ha jobb kondiban lennénk. De nem akarjuk, hogy kinevessenek az edzőteremben, ezért inkább csak megkérdezzük az edzőt, hogy mennyiért vállal egy órát.
Igen, szeretnénk belekezdeni egy izgalmas vállalkozásba. De nem akarjuk, hogy elveszítsük a megtakarításunkat, nem akarjuk, hogy negatív véleményekkel kelljen szembesülnünk a visszajelzésekben, ezért inkább várjuk a „megfelelő pillanatot” és addig is mindenféle hasznos dolgot tanulunk a vállalkozói élettel kapcsolatban…
Igen, szeretnénk lefogyni. De nem akarjuk eljátszani a fura figura szerepét a munkahelyen, aki nem megy le a többiekkel, hanem fent eszi az otthonról hozott bulguros-szeitános micsodát. Így inkább azt mondjuk, hogy majd meghagyjuk a rántott hús mellett a sült krumpli felét.
És a legjobb, hogy még beszélhetünk is róla: hiszen tevékenykedünk, méghozzá micsoda erőbedobással! Szoktam hallani ilyeneket (oké néha még saját magamtól is, haha):
„Nagyon jót ötleteltünk egy haverommal a könyvről, amit szeretnék megírni. Hamarosan összeáll, érzem.”
„Tíz lehetséges új ügyfélnek is írtam a termékemről/szolgáltatásomról. Szerintem jó irányban mennek a dolgok.”
Mi a legfontosabb mindebből: hogy amíg a tevékenykedés a felkészülésről szól, semmi baj sincs vele. De amint a halogatás egyik agyafúrt formájává válik, önbecsapás lesz belőle. (James Clear nyomán)
Gondold végig az elmúlt egy-két hetedet a céljaid szempontjából. Mindaz, amit az elérésükért tettél valójában cselekvés volt, vagy csak tevékenykedés? Szállj ki a zsákutcából, ha ez utóbbi a helyzet. Gondolkodj eredményekben – és tedd meg azokat a lépéseket, amelyek valóban elvisznek a célvonalig.
-Szalay Ádám, az Itt a te időd! című önfejlesztő-motivációs könyv szerzője (a linkre kattintva beleolvashatsz)
