Joel Osteen, az író és lelkipásztor harcot hirdetett a középszerűség ellen. Sokan csak úgy emlegetik őt, mint a reménység hangját. Ahogy ő mondja: akárhová sikerült is már eljutnod, lehetsz még jobb. Úgy véli, mindannyiunknak feladata, hogy jobbakat gondoljon magáról és ennek megfelelően cselekedjen is.
A sorsformálás hét kulcsát tartalmazó könyvében Osteen számtalan tanulságos történetet elmesélve mutat utat egy jobb élet felé. Most két történetet osztok meg veled: egyet a kötéltáncos tekintetéről, egyet a visszhang természetéről. A kettő összefügg és te is sokat tanulhatsz belőlük.
“Egyszer beszédbe elegyedtem egy híres kötéltáncossal, akinek az ősei a hetedik generációig visszamenőleg cirkuszi akrobaták voltak. Föltettem neki a kérdést:
-Mi a titka a kötélen való egyensúlyozásnak? Ahogy téged néz az ember, olyan könnyűnek látszik.
-A titok nyitja, hogy mindig a célon kell tartanod a szemed – válaszolta. –Nem szabad lenézni. Amerre a fej fordul, a test is abba az irányba fog elmozdulni. Aki lenéz, az minden bizonnyal le is fog esni. Mindig arrafele kell nézni, amerre tartunk.
Ez az alapelv az életben is hasonlóan működik. Vannak, akik folyton hátranéznek, a sérelmeken, a fájó sérüléseken tartják a szemüket. Mások az önsajnálattól horgasztják le a fejüket. A felemelkedés kulcsa, hogy mindig oda nézzünk, ahová fel akarunk jutni.”
Más szóval, fejlődésed igazi titka, hogy vonzó jövőképedre, motiváló céljaidra fókuszálj; és ne hagyd, hogy pillanatnyi problémáid eltereljék a figyelmedet.
Ne arra figyelj, most hol tartasz, hanem folyton azon járjon az eszed, hogy mi a végcél és hogyan juthatsz el oda! És most következzen a második történet:
“Hallottam egy történetet, amelyben egy férfi a kisfiával együtt mászik fel a hegyre. A kisfiú egyszer csak megbotlik, és vagy tíz métert csúszik lefelé, míg végül egy bokorban fennakad. Sértetlenül, de ijedten így kiált fel:
-Segítség! Valaki segítsen!
-Segítség! Valaki segítsen! – hangzik a válasz.
A kisfiú meglepődve, zavartan néz körül.
-Ki vagy? – kérdezi.
-Ki vagy? – válaszolja a hang. A gyermek kezd mérges lenni.
-Gyáva vagy! – kiáltja dühösen.
-Gyáva vagy! – jön a válasz.
-Hülye vagy! – ordítja kétségbeesetten a kisfiú.
-Hülye vagy! – hangzik ismét a válasz.
Ekkorra az édesapa is megérkezik, és segít a kisfiúnak kikecmeregni a bokorból.
-Apu, ki volt ez? – kérdezi végül a kisfiú.
–Fiam, ezt úgy hívják, hogy visszhang, de az élet is ilyen – válaszolja nevetve az apja. – Hadd mutassak valamit – mondja aztán, majd így kiált:
-Győztes vagy!
-Győztes vagy! – szól a visszhang.
-Ügyes vagy! – kiált ismét az édesapa.
-Ügyes vagy! – hangzik a visszhang.
-Meg tudod csinálni! – kiált a férfi.
-Meg tudod csinálni! – jön a visszhang.
-Fiacskám, az élet is így működik – magyarázza végül a férfi. –Amit kimondunk, egyszer biztosan visszatér hozzánk.”
A történet tanulsága, hogy ha folyamatosan negatív üzeneteket harsogunk magunkról, egy idő után a környezetünk is ezt visszhangozza majd. Ha pozitívan beszélünk magunkról, akkor pedig azt tükrözik vissza a velünk kapcsolatban állók.
Azt ígértem, hogy a két történet kapcsolatban áll majd egymással. Talán nem nehéz belátni: annál könnyebb a célon tartanod a tekinteted, annál könnyebb elhinned, hogy a jelenlegi problémáid megoldhatók, minél pozitívabban beszélsz magadról, minél inkább ráhangolódsz a sikerre.
-Szalay Ádám
