Jenő mindent visz

Jenő, szerencsénkre, a második csoportba tartozott. Merthogy alapvetően kétféle az ember: az egyik akaraterőből viszi véghez az dolgait, a másik lelkesedésből. Jenő lelkesedése pedig nem ismert határokat. Varázslatos világot épített. Aki egyszer látta, sosem felejti el.

Ami pusztán akaraterőből készül, az mindig kicsit izzadságszagú. Az nem lesz légies, kreatív, lenyűgöző. Nem lesz olyan, mint az álmok. Az álmokhoz lelkesedés kell. Belső tűz. Az adja a kitartást, hogy hegyeket mozgassunk meg, ha kell.

Jenő állhatatossága nem ismert határokat. Ha valaki szobrot kaphatna a kitartásáért, az a Jenő lenne. Az álma hajtotta. A szerelem fűtötte. Rajongásig szerette a feleségét, Ilonát. És megállíthatatlan volt, ha az álmáról volt szó. Jenő nem egy, nem két évet szentelt annak, hogy megépítse varázslatos világát. Hanem negyvenet. Negyven, egymás utáni nyarat. Volt közte egy világháború, egy Rákosista hatalomátvétel és egy ’56. De Jenőt nem gyűrte le semmi. Építészmérnök volt, szobrász és festő. Székely Bertalantól és Stróbl Alajostól is tanult.

Jenőt Bory Jenőnek hívták. Egy géplakatos fia volt. És egy hatalmas várat épített a puszta kezeivel. Telente tanított, szobrászkodott, és sokszor építőanyagra cserélte a műveit. Nyaranta pedig a hatalmas székesfehérvári telken dolgozott. Tornyokat épített, csigalépcsővel; kerengőt, bástyát, kápolnát, körforgót. Szobrokkal, zegzugokkal, lenyűgöző kerttel és mellvédekkel. 

​ A Bory-vár akkor is lenyűgöző, ha nem tudjuk, hogy tulajdonképpen egyetlen ember munkájáról van szó. De a vár – Jenő történetével együtt – utat mutat ahhoz is, hogy megértsük: mi minden vihető végbe egyetlen emberi élet alatt, ha megfelelő hozzáállással dolgozik valaki. Bory Jenő keményen dolgozott, de a kezét nemcsak az akarás mozgatta. Az akarás is fontos, de önmagában kevés. Az önfegyelem, az akarat előbb-utóbb elfogy. Ha nem is az első nyáron, vagy a másodikon, de negyven évig nem tart ki. Ahhoz több kell. Ahhoz szenvedély kell. Ahhoz a lelkesedés tüze kell. Egyfajta küldetés. Életcél. 

Mindenkiben ott van ez a belső tűz. Van, aki fiatalon lángra lobbantja, mint Bory Jenő. Van, aki sokáig keresgéli. (Megnyugtatásul, a KFC-s Sanders ezredes 65 évesen nyitotta az első csirkés éttermét.) És van, aki mélyre ássa magában, hogy aztán halálos unalomban, a feleslegesség tompa fájdalmával üldögéljen végig 40 évet egy irodában. Ez a legbosszantóbb pazarlás. Micsoda különbség van a Jenő negyven éve és a másik között… A küldetéses élet végül is arról szól, hogy közben tudjuk: amit teszünk, az számít. És amit teszünk, az egyfajta belső parancs, nem a főnökkel közösen kiötlött, következő félévi vállalati cél. Akár nyomot is hagyunk magunk után. És ez inspiráló.

És Te, hol tartasz? Már tudod, merre vezet a lángod? Már beleálltál abba a küldetésbe, amely mindennél fontosabb számodra? Jó, ha tudod, ez életed leghasznosabb kereső-expedíciója. A kulcs, hogy egyszer, az út végén majd azt mondhasd, IGEN,ÉLTEM!

Ha tetszett a blog, iratkozz fel a népszerű Sikerlecke sorozatra és az azt követő, motiváló videókból álló Mentoring Műhelyre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.