Ami senki másnak nem kell

Az alábbi történet lehet, hogy ismerős lesz. Egy észak-európai kisfiúról szól, aki egészen sajátságosan szemlélte a világot. Lehetőséget látott ott is, ahol más csak gondot; esélyként azonosított helyzeteket ott, ahol más gondolkodás nélkül tovább ment. Ő azonban mindig kiaknázta ezeket a helyzeteket: nemcsak ábrándozott arról, milyen jó lenne élni a lehetőségekkel – élt is velük. És hatalmas világsikert épített.

A kis Ingvar gyerekfejjel kezdett üzletelni. Először otthonról adogatta el az árut: ceruzákkal, tollakkal, néha friss hallal kereskedett. Az üzlet terjeszkedett, sokan már postán rendeltek tőle dolgokat. Nehézkessé vált a kiszállítás. De a kisfiú észrevette, hogy a tejesember teherautóján mindig van szabad hely, amelyet senki más nem akar kihasználni. Más szóval senki másnak nem kell. Úgyhogy a kisfiú küldeményei felkerültek a kocsikra.

Néhány évvel később észrevette, hogy a helyi bútorüzemben milyen sok faanyag megy pocsékba. Megint valami, ami látszólag senkinek sem kell. Neki kellett. A fiatal Ingvar arra gondolt, hogy ő ezekből a kidobált faanyagokból akár maga is gyárthatna bútorokat. Persze, sokkal olcsóbban, mint a többiek.

Aztán megint eltelt egy kis idő. Az időközben felnőtt Ingvar a piacon járva észrevette, hogy a hentesboltokban milyen sok tollat dobálnak ki, amikor feldolgozzák és fosztják a levágott libákat. És hogy külön fizetnek egy vállalkozónak, aki elviszi a tollat. Ingvar azt mondta, ő ingyen is elviszi a tollakat, ha neki adják. És a tollakból, amelyek senkinek sem kellettek, takaros párnák és dunyhák készültek.

Ingvar azt is észrevette, hogy a közeli autógyárban rengeteg gumi és műanyag megy veszendőbe. Egy csomó „szemét” keletkezik, ahogy kivágják az alkatrészeket. Egy újabb alapanyag, ami senkinek sem kellett. Ingvar azt gondolta: elviszem és képkereteket csináltatok belőle. Jól el lehet majd adni a bútorok mellé.

Aztán egy napon az egyik munkása haza akart vinni egy asztalt. De az nem fért bele a kocsijába. A munkás azt mondta: „Ha valahogy le tudnám szedni a lábait, biztosan beférne.” És Ingvar elgondolkodott, miért nem akar senki ilyen bútort eladni. Mármint bútort, amelyet te magad szerelsz össze otthon, a vásárlás után. Ezért kapsz ma pontosan ilyen bútorokat Ingvar Kamprad üzleteiben szerte a világon. A cégóriást, amelyet az egykori kisfiú felépített, IKEÁ-nak hívják.

A zsenialitás alapja sokszor tényleg az, hogy azt látod, amit mindenki más is lát, de észreveszed azt, amit viszont senki más. A fenti eset azt is példázza, hogy érdemes nyitott szemmel járnod a saját életedben is. Ami ugyanis az egyik embernek nyűg és kihívás – lásd, fizetek egy vállalkozónak, hogy megszabadítson a libatollaktól – az a másik embernek maga a nagy lehetőség. A siker olykor csak a nézőpont megválasztásán múlik. A problémás helyzetek legtöbbször magukban rejtik a megoldásukat.

(forrás: Dave Trott blogja, cstthegate.com/davetrott)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.