A doki, az atya és a sittes parkolóőr

​- A bátyám – meséli az elegáns férfi a színpadon – tizenhét éven keresztül dolgozott egy nagy kórház sebészeti osztályán. Amikor fiatal orvosként odakerült – folytatja – hatalmas terhet jelentett számára, hogy elbírjon a heti sokszor 160 órányi munkával, miközben családfőként is helyt kellett állnia. Amikor mindhárom gyereke még apróság volt, a hosszú kórházi menetelés után hazaérve indult számára a második műszak: pelenkázás, altatás, éjszaka pedig a felsíró picik visszaaltatása. A felesége nem boldogult egyedül a rengeteg feladattal. Paul-ra így hatalmas nyomást gyakorolt a kettős szerep, folyton gondban volt a határidőkkel, stresszes volt az élete, kialvatlan volt és közben állandóan próbálta utolérni magát. 

A férfi több ezer fős közönsége néma csendben, feszülten figyel. 

Egyik alkalommal egy idős hölgy páciense jött a bátyámhoz kontrollra. – folytatódik a történet. – A fiatal sebészorvos rohamtempóban végezte a vizsgálatot, miközben azért próbált udvarias is lenni, hiszen tudta, hogy a vele szemben ülő idős asszony nem sokkal azelőtt veszítette el a férjét, akivel ötven boldog évet töltött együtt. Paul fejében kavarogtak a gondolatok, tudta, hogy aznap még rengeteg dolga van, ráadásul máris késésben volt egy következő megbeszélésről és tudta, hogy otthon is nagyon várják… 

Az öreg hölgy félve nyitotta szóra a száját. – Kérdezhetek valamit, doktor úr? 

A sebész megadóan ült le egy pillanatra, tudta, hogy nem illik nemet mondania egy gyászolónak. Egészségügyi kérdésre számított. De más jött. 

– Hogy van mostanában? 

Dr. Paul szinte meggörbült a kérdés súlya alatt. – Nagyon stresszes az életem – vallotta be. Rengeteg a munka a kórházban, sosem jutok a feladataim végére, és éjszaka sincs megnyugvás, még csak aludni sem tudok, a kicsik mindig felsírnak. Ha legalább a gyerekeim közül már egyik sem lenne pelenkás, talán könnyebb lenne. De így… Nagyon nehéz. Persze ne csak rólam beszéljünk. Magácska, hogy van, kedves? 

– Ó, doktor úr – mondta a hölgy csillogó szemekkel – tudja, én bármit megadnék azért, hogy fiatal szülő lehessek megint, mint most Ön. Hogy a házam megint tele legyen gyerekzsivajjal, hogy bepelenkázhassam az apróságaimat, hogy éjszaka visszaaltathassam őket és érezzem, ahogy megnyugszanak, hogy tudjam, szükség van rám. Hogy ne legyen ekkora üresség az életemben. És akkor dr. Paul végre megértette – egyszer majd ezek a napok fognak neki a legjobban hiányozni, amelyeken most szeretne túl lenni. Annyira a terhekre koncentrált, hogy az örömöket észre sem vette. Aznap alig várta, hogy hazaérhessen és Apaként is tehesse a dolgát: szinte remélte, hogy valamelyik gyereke felébred majd éjszaka. 

A férfi közönsége lelkesen tapsol és helyeslően kiabálja az igeneket, meg az úgy vanokat. Hiszen mindannyian tudjuk: az életben nincsenek garanciák arra, hogy holnap is itt lehetünk. Mégis, gyakran szeretnénk, hogy túl legyünk bizonyos napokon, heteken, időszakokon. Majd egyszer akarunk boldogok lenni. Miközben érezzük, hogy problémák azért mindig lesznek. Az élet nem arról szól, hogy bizonyos próbatételeket túlélünk, aztán soha többet nem kell megküzdenünk semmiért. Akik igazán boldogok, azok megtanulják értékelni az adott nap szépségeit, azok nem a jövőtől várják a szebb életet, hanem a jelenben keresik azt. 

A férfit Joel Osteen-nak hívják. Bátyja, Paul Osteen, az egykori sebész, már vele dolgozik. Joel az Egyesült Államok talán legnépszerűbb lelkipásztora. Személyiségfejlesztő üzeneteivel hónapról hónapra stadionokat tölt meg. Odafigyelnek rá. Könyvei a toplisták élére jutnak. 

AJÁNDÉKOK ÉS TERHEK

És Joel azt mondja, amikor valamilyen áldott fordulat következik be az életünkben, azzal mindig érkezik egy fontos tehertétel is. A kettő nincs egymás nélkül. Ha beköltözünk az új, nagyobb lakásba, akkor az öröm mellett feladatot is kapunk: nagyobb alapterületet kell rendben tartanunk. Az előléptetéssel a felelősségünk lesz nagyobb. Joel nevetve teszi hozzá: amikor pedig végre megtaláljuk életünk párját, akkor a felhőtlen boldogság mellett rá kell döbbennünk, hogy minden megspórolt pénzünk rámegy az álomesküvőre. A lényeg, hogy megtanuljunk az örömteli utazásra koncentrálni ahelyett, hogy kizárólag a teherre fókuszálnánk. – Ha bibliai példát akartok hallani – folytatja – képzeljétek magatokat Szűz Mária helyzetébe. Mindig csak arról a dicsőségről beszélünk, amely azzal járt, hogy ő lehetett Isten fiának az édesanyja. De milyen nehéz lehetett ezt megmagyaráznia Józsefnek. ‘Édesem, le kell mondanunk az esküvőt, gyermekem lesz, de ne értsd félre, nem arról van szó, amire gondolsz…’ Az áldott állapot mindig magában hordozza a vele járó terheket is, amelyekkel meg kell birkóznunk. Az ajándék és a teher is mindig akkora, amellyel elbírunk. 

AZ EGYETEMISTA, AKI FELISMERTE A MEGFELELŐ NÉZŐPONT HATALMÁT

Joel lelkesen mesél egy esetről, amikor a gyülekezete két tagja, egy házaspár, levelet kapott egyetemista lányuktól. 

“Kedves Anya és Apa! Sajnos zavargások voltak az egyetem területén és a belélegzett vegyi anyagok miatt elképzelhető, hogy maradandó tüdőkárosodást szenvedtem. Aztán a kórházban összeismerkedtem egy parkolóőrrel, akibe beleszerettem és akitől teherbe is estem. Más csak azt kell megvárnom, hogy leteljen a próbaideje (szerintem ártatlan volt), aztán összeházasodunk és Alaszkába költözünk! 

Üdvözlettel: a lányotok 

U.I.: a fent leírtakból szerencsére egy szó sem igaz. Viszont megbuktam kémiából.” 

Nem kérdés, hogy a fiatal lány segített a szüleinek megtalálni a megfelelő nézőpontot: amely megmutatta nekik, hogy az igazán fontos dolog nem a kémia osztályzat, hanem a lányuk egészsége, a közelsége és az, hogy minőségi kapcsolatai legyenek az életében. A megfelelő nézőpont a hétköznapok terheit is megkönnyítheti: ha a terhek helyett elkezdünk a lehetőségeinkre, az apró örömökre, a szerencsés fordulatokra összpontosítani, akkor számottevően javíthatunk életünk minőségén.

Comments are closed.